admin bejegyzései

ASZFALTOZÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

ASZFALTOZÁS AKCIÓ

LAKOSSÁGI- ÉS ÜZLETI  MEGRENDELŐINK, ÜGYFELEINK SZÁMÁRA!

ASZFALTOZÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYaszfaltozás-hodmezovasarhely

ÚTÉPÍTÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYaszfaltozas-hodmezovasarhely

BEJÁRÓ, PARKOLÓ ASZFALTOZÁSAaszfaltozás_hódmezővásárhely

TÉRKÖVEZÉS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYaszfaltozas-hodmezovasarhely1

ESZKÖZ BÉRLÉSfinisher-bérlés-hodmezovasarhely-aszfaltozás

AJÁNLAT KÉRÉSaszfaltozó cég budapest

ELÉRHETŐSÉGútépítés_hódmezővásárhely

ASZFALTOZÁS HÓDMEZŐVÁSÁRHELY


RÓLUNK MONDTÁK

Gyártelepünkön a targoncák útvonala annyira sokat van használva, hogy időnként újra kell aszfaltoznunk, főleg a nyomvonalukon. Már bejáratott a cég, és magas színvonalat kapunk a hódmezővásárhelyi aszfaltozóktól, így bizton számíthattunk a profi kivitelezésre ezúttal is.
– Lajos, projekt menedzser

Társasházak közötti utakat, járdaszegélyeket kialakítani nehéz, mivel a korábbiakat le kellett bontani, és újra aszfaltoztani az egészet. A pontos tervezés mellett remek munkát kaptunk, és a lakók is elégedettek, a fiatalok, és az idősebbek is egyaránt.
– Sándor, közös képviselő és lakó

Cégeink között nehéz volt eddig az együttműködés, méghozzá egyszerű ok miatt, a parkolóhelyek hiánya miatt. A terület adott volt, így csak a kivitelezést kellett megoldanunk. Az aszfaltozó cég Hódmezővásárhelyen készítette el a terveket, és nem sokkal később meg is valósult. Ma már a két, korábban vitázó vállalat sikert sikerre halmoz, ennek az „apróságnak” köszönhetően.